2016. augusztus 7., vasárnap

Recept(ek) | Banánfagyi és barackos habdesszert meggyel


Sziasztok!

Nyáron elég sok gyümölcsös desszertet szoktunk készíteni, ebből most kettőt szeretnék veletek megosztani.




A fagyival kezdem. Elkészítése roppant egyszerű. Itthon volt 3 darab túl érett banán, amit natúr joghurttal szerettem volna összeturmixolni, de elkövettem azt a hibát, hogy édesapámat kértem meg, hogy bevásároljon... ő pedig sima joghurttal tért haza. Így miután összeturmixoltam a banánokat, ráöntöttem a joghurtot és azzal is összeturmixoltam. Édesítőt nem használtam,mert az érett banánok eléggé megédesítették. Végül edénybe töltöttem és fagyasztóba tettem. Kétszer átkevertem kétóránként, éjszakára fagyasztóba tettem és másnap fogyasztottuk.



Ezt az édességet gyakran készítjük el, mindenféle gyümölcsből. Most a fagyasztóból vettünk fel még tavaly nyáron elrakott őszibarackot, amit olvadás után rögtön fel kellett használjunk. Így összeturmixoltam, majd egy tasak habporral kikevertem. Néha szoktam még egy kevés tejet tölteni, de nem annyit, mint amennyit a habpor csomagolásán ír, mert a gyümölcsben már eleve van folyadék. Ha szükséges, szoktam édesíteni barnacukorral, xilittel, édesítófolyadékkal vagy mézzel, de ha jól emlékszem, ebbe az adagba nem került.
Ezt a barackhabot friss meggyel fogyasztottam nagyon finom volt. :)



Ti hogyan használjátok fel nyáron a gyümölcsöket?

Kellemes vasárnapot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből