2016. július 5., kedd

Manikűrvadász | 26. forduló - Összefoglaló


Sziasztok!

Újabb forduló végéhez érkeztünk. Ezúttal Thimmyke volt a segítségem a szervezésben, amit ismételten köszönök neki!
Mivel most egy picivel több időm akadt, megpróbáltam több szöveggel elkészíteni az összefoglalót, mint az előző fordulókban.

Ahogy az lenni szokott, a fenti manikűrök az új alkotások, míg az alsók az eredetiek.

1. Rögtön egy vibráló, nyári manikűrrel kezdjük a sort. Akane Dórától nyomdázott manikűrt.

2. Dóra erre a fordulóra ismét csatlakozott hozzánk. A nyomdás manikűrök sorát nem szakítjuk meg, ezúttal Helie-től készült manikűr.

3. Helie másodszor vadászott velünk, ez a forduló azért is volt különleges, mert most már tőle is lehetett vadászni. Helie ezúttal Banyakarmok Ágijától nyomdázott.

4. Még mindig nem pakoljuk el a nyomdalemezt és párnát, ugyanis Ági is ezt a technikát választotta a Bettitől készített manikűrjénél.

5. Pár hete szomorúan olvastam Betti bejegyzését, miszerint minden bloggeres kezdeményezésből ki fog maradni, viszont legnagyobb örömömre ez a Manikűrvadászt nem érinti. Nagyon jól esett olvasni a kedves szavait, örülök, hogy ezt jelenti számára ez a kezdeményezés! ♥ No de hogy a manikűrről is szóljak pár szót, szinte rögtön felismretem, hogy kitől vadászott, ugyanis Nikkiinek ezt a manikűrjét már én is lementettem magamnak

6. Nikkii, aki már évek óta vesz részt a vadászaton, sőt, már háziasszony is volt, most is egy nyárias színvilágban álmodta újra PAncsi manikűrjét.

7. PAncsi szintén régi motorosnak számít Manikűrvadászos berkekben, most sem volt könnyű dolga, ugyanis Ciiskát kapta párjául.

8. Virágos réten folytatjuk tovább a vadászatot, Ciiska gyönyörű virágos manikűrt alkotott, melyet Dóri manija ihletett.

9. Dóri is visszatérő vadászó, aki ebben a fordulóban Karolinától választhatott manikűrt.

10. Annyi szép, illatos virág terem ezen a réten, hogy még mindig nem állunk tova: ezúttal Noémi csodálatos manikűrjét szemlélhetjük meg, melyet Melcsi rózsás manija alapján készített.

11. Melcsi ebben a fordulóban egy évzáróra is alkalmas szolidabb, mégis mutatós manikűrt alkotott újra Rosie-tól.

12. Rosie szintén a bőség zavarával küzdött, végül Anditől egy barokk ihletésű manikűrt alkotott újra.

13. Andi, aki fordulóról fordulóra szintén régóta tart velünk. Annyira nehezen tudott választani, hogy rögtön két manikűrt is újraalkotott Katy-tól (első, második).


14. Anna egy rózsaszín, csillámos, szívecskés-topperes manikűrt választott és alakított saját ízlésére Mulberry manikűrjei közül.

15. Mulberry szintén nagy visszatérő, most vesz részt másodszor a vadászaton, és egy olyan manikűrt választott Lollitól, ami nekem is le van mentve az inspirációs mappámba.

16. A nyári gyümölcsös manikűrök ebből a fordulóból sem maradnak ki. Ezúttal Lolli vadászta le Nóri ananászos szépségét. Nyami, de megkívántam!

17. Nóri (jobb oldali) egy gyönyörű, kézzel készített virágos manikűrt készített, melynek eredetije Dorcy (bal oldali) keze munkáját dicséri.

18. Dorcy legnagyobb örömére a házigazdától, Thimmykétől vadászhatott. Nem volt könnyű dolga, végül egy Trónok harcás manit vadászott le.

19. Aktuális fordulónk háziasszonya, Thimmyke egy szintén ősmanikűrvadászos lánytól, Mannától ejtett zsákmányul egy nagyon nyárias, neonos manikűrt

20. Ha nyár, akkor álomfogós manikűr sem maradhat el. Ebben a fordulóban Manna biztosította ezt számunkra, méghozzá Adél eredeti manikűrje felhasználásával.

21. Adél a fenti manikűr színvilágánál maradt, ráadásul ismét a nyomda hódított. Egy gyönyörű érzéki, elegáns manikűr született Bandita csipkés manikűrjéből ihletődve.

22. Az Lakkozz!Fotózz!Posztolj!-os Shabby Chic téma ismét hódított, hiszen Bandita is ebben a témában vadászott, ezúttal Mesy-től.

23. Ebben a fordulóban több visszatérőnk is van, köztük Ildivel is, aki ezúttal Thimmykétől vadászott egy színes, vidám manikűrt.

24. Messye elsővadászó, akinek Fortuna jóvoltából rögtön tőlem kellett vadásznia, és egy nemrégiben készített manikűrömet alkotta újra.

25. Ebben a fordulóban ketten is vadásztak tőlem. A második vadászó Katy volt, aki a Manikűrvadászok történelmében nem először garázdálkodik nálam, a szó legpozitívabb értelmében. Ezúttal ezt a manikűrömet alkotta újra.

26. Én sem először vadászok Annától, ezúttal nyomdás manikűrt alkottam újra.

27. Karolina egy élénk, nyárias manikűrt alkotott újra Noémitől.

28. Mesy Akanetől késziített manikűrt.

Most is egy csodás fordulót tudhatunk magunk mögött. Sajnos ismét felkerül két név a fekete listánkra: Karolina, Mesy - ha elkészítitek a manikűröket, jelezzétek.

Köszönöm szépen, hogy ismét együtt alkottatok velem, velünk. Mivel ismét szabadult fel egy kis szabad időm, így a következő forduló háziasszonyi feladatit ismét én fogom teljes mértékben ellátni. :)

Szóval legyetek résen lányok, nemsokára kint lesz a felhívás, hiszen időzítve van már a poszt! ;)

Az előző fordulók manikűrjeit itt nézhetitek meg.

Szép napot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből