2013. május 20., hétfő

Music Monday #11: "A rock 'n roll örök"


Részt veszek egy dalos kihíváson, mely minden második héten fog megjelenni egy-egy témával. Az első hét témája a "A rock 'n roll örök" volt. :)
Részleteket amúgy Thimmyke blogján találtok, de a kihívást nem csak neki, hanem Laurennek és XStrawberryKissX-nek is köszönhetjük.





Ugye milyen szépen csillog, szikrázik? :)



Használt lakkok:
Gabrini Glitter G 06

A tavalyi egy éves kihívás témái közt is volt egy "rockstar" mani, akkor így oldottam meg, azóta is imádom azt a manikűrömet.

Bella

2013. május 19., vasárnap

Pünkösdi vers

A tegnap estém és ma reggelem kicsit sírósra sikeredett. Eddigi 20 évem alatt az ezvolt az első év, hogy nem vettem részt a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire meg fog viselni, egész nap nem volt túl jó hangulatom, de csak este értettem mg igazán, miért vagyok olyan morcos egész nap. Mikor megpillantottam a Nyeregben készült képeket, videókat, bizony elsírtam magam. Nem hiszem, hogy az olvasóim közül bárki megérti ezt az érzést, legfeljebb az, aki már életében legalább egyszer elzarándokolt Csíksomlyóra. Én ott nőttem fel, ezt nevelték belém, ahogy a környező települések összes gyermekébe. Tegnap azzal a gondolattal aludtam végül el, hogy ez az idei volt az utolsó év, hogy nem veszek részt a Búcsún, remélem, ez így is lesz.
Ma a FaceBook-on egy nagyon szép verset találtam, muszáj megosztanom veletek is.

A fotót Daday Emese barátnőm készítette, a 2012-es Pünkösdi Búcsún

Juhászné Bérces Anikó
Erdély 2010

Virágbontó május újra itt van végre, 
Félreteszem gondom, s indulok Erdélybe. 
Hívogat Csíksomlyó lassan már egy éve, 
Több százezer magyart Pünkösd ünnepére. 
Száguldó az idő, az út futószalag, 
Gödrös hátán kocsink zötykölődve halad. 
Lenyűgöz a látvány a látóhatáron, 
Amikor a hegyek vonulatát látom. 
Csodás Királyhágó fenséges magasa, 
megfáradt lelkemet emeli magasra. 
Sas szeretnék lenni, szárnyalni végtelen, 
Hogy a messzeséget felülről kémleljem. 
Távolból integet Torda hasadéka, 
Látogass meg, nemzet kicsi maradéka. 
Zúgó Maros vize messzire elkísér, 
Kanyargó medrében velünk versenyre kél. 
Zöld remény vetések minden árnyalata 
A viruló tájat csíkosra szabdalta. 
Székelyföld kenyerét a föld itt neveli, 
A Csíki-medencét Hargita öleli. 
Fekete földjének szorgos munkálója 
Keze nyomán kikel és nő a pityóka. 
Mosolyog már a Nap, s a virágzó rétek 
Százszínű pompával üdvözölnek téged. 
Ezer jázmin csillag, bódító orgonák 
Juttatják eszembe édesapám dalát. 
Kárpátok gyöngyszeme a mesés Hargita 
Fenyvese suttogja, ami e föld titka. 
Büszke székely népét nem töri meg semmi, 
S mert a hite erős, nem győzi le senki. 
Feltűnik Somlyó-hegy, megkondul a harang, 
Nincs senki szívében ilyenkor már harag. 
Bár nemzetünk fáját vad vihar szétvágta, 
Gyökere ép maradt, és nő új hajtása.

Barátnőm tavaly készül fotóit megnézhetitek ebben a bejegyzésben.
Kellemes vasárnapot kívánok+
Bella

2013. május 15., szerda

Ha már az orgonánál tartunk: lila karkötő

Nagyon rég lapul ez a kép a posztolni való mappámban (625 kép van!). Ma épp az albumot nézegettem, hogy mi legyen a következő poszt, mikor megláttam ezt a karkötőt.
Még 2010 decemberében készült, karácsonyra az unokatestvéremnek. Akkor még nem volt meg a fényképezőgépem, így a telefonommal készült a kép. A háttérből az is kiderül, hogy suliban készült a fotó.^^
A medált én kaptam, szintén karácsonyi ajándékként, a barátnőmtől, padtársamtól. Ő készítette.


Sajnálom, hogy a színek nem jönnek át a legmegfelelőbben, pedig nagyon jól passzoltak egymáshoz! :)

Bella

2013. május 14., kedd

Orgona manikűr

Részt veszek Thimmyke és Angel közös Hétköznapi körömkihívását. Minden hétre van egy téma, 15 héten keresztül.
Az első hét témája az orgona volt.




Végre kipróbáltam a folpack technikát is. :)


Használt lakkok:


Bella

2013. május 10., péntek

Manikűrvadász - 2. forduló!


Sziasztok! :)
Ma Ingrid kiírta a Manikűrvadász 2. fordulóját, melynek jelentkezési határideje május 20.
Részleteket Ingrid blogján találtok!
Gyertek, jelentkezzetek minél többen! :)


Az előző forduló összesítését itt nézhetitek meg.

Legyen szép napotok!
Bella

2013. május 9., csütörtök

Happy birthday to me, avagy Szülinapi beszámoló

Április 27-én volt a születésnapom, ami az idén a 20. volt a sorban. ^^ De nem csak ettől volt ám különleges! idén esett meg velem először, hogy távol ünnepeltem a családomtól. Vagy inkább úgy mondanám, hogy az otthonomtól, mert valójában a második családommal töltöttem, és merem állítani, az idei messze a legjobb volt! <3

Azt már március óta tudtam, hogy a barátaimmal szeretném tölteni az ünnepet, már csak az volt kérdéses, hogy hol, mert ugyebár a koliba nem csődíthetek össze 20 embert. Aztán drága barátnőm, Timi megoldotta a problémámat, mikor felajánlotta, hogy az összeülős részt tarthatnánk nála.
Így elkezdődött a nagy szervezkedés, már mindenki alig várta a napot, hisz estére buli is be volt tervezve, ami alól, lévén, én voltam az ünnepelt, nem volt kibúvó. No, nem mintha nem állt volna szándékoman elmenni. :D

No de akkor jöjjön a sok-képes beszámoló.^^



Ez a felirat fogadott, mikor megérkeztem Timihez, hogy előkészüljünk az estére. A drágaságom előző este, meg aznap délelőtt csinálta. Ez volt az egyik pillanat, mikor nagyon elérzékenyültem. :)
Aztán a következő sor előtte-utána képsorozat az asztalról.^^
Majd egy kis szösszenet a konyhából: kényül a torta, kiadagoltuk a vodkás gumicukrokat (a kedvenceim^^ de nem csak nekem^^), sütöttünk pizzát. És olyan gyönyörű volt a konyha ablakában ez a virágos váza, hogy muszáj volt azt is megörökítenem.^^

 Timi drágám mindenkinek felcímkézte a poharát, hogy könnyebben lehessen átlátni. Készült "Bella" pohár is, de én mégis a kedvenc cicás bögrémet kértem, mindig ebből iszok, ha nála vagyok. ^^ Aztán végül a cicás bögre visszavándorolt  konyhába, mert sajátból ittam. (vagy inkább itattak, ügyelve, hogy folyton tele legyen^^)


Ó, azok az ajándékok! Hát így sunyiskodni! :) Mesélem a sztorikat. Ugyebár két "tábor" volt jelen a szülinapomon, a szobatársaim, illetve a csoporttársaim, mondom, ők nekem a második családom. :)
Először a szobatársaimtól kaptam meg az ajándékomat. Egy sálat, fülbevalót és.... egy bögrét! Személyre szabottat, a hörcsögeimmel!! Az én kis drága szőrgomolyagjaimmal! Gondolom, mondanom sem kell, hogy ekkor érzékenyóltem el másodjára, s talán a legjobban, hisz valóban meg is jelentek a könnycseppek, amiket végül csak sikerült visszatartanom, mert 20 szempár figyelt, és várta, hogy na-na, most fogja elbőgni magát. :D
Szóval. Kinga barátnőm volt az ötletgazda: egyedi bögre, rajta a hörcsögökkel. Mikor nem infós óráim vannak, nem hordom magammal a notebookomat. Így történt azon a hétfői napon is, mikor az eset történt. Épp jövök haza este az óráról, mikor szól a telefonom. Beszélgetésünk:
K: Szia! Hol vagy?
B: Szia. Épp tartok haza fele.
K: Nem lépnél be a Tovaniba?
B: Nem arra megyek. Sajnos a Rosa-ba sem tudok, mert nem hoztam pénztárcát.
K:Akkor jó. Szia.
Én kis naiv, még gondolkodtam, hogy ne hívjam-e vissza, és kérdezzem meg, hogy mégis mit szeretett volna, mert épp csoporttársammal voltam, aki szintén a koliban lakik, ő is megvehette volna. Aztán mégsem tettem, s kb 10 perc múlva meg is érkeztem. Nyitom az ajtót, zárva! Picit meglepődtem, meg elég fura zajok is jöttek bentről, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.  Aztán kinyitották, Ági és Kinga voltak bent. Belépek. Látom, hogy a notebook-om megy. Ezen sem csodálkoztam, hisz gyakran csak lecsukom, sőt, volt, hogy még le sem csuktam, gondoltam, most is elfelejtettem, ők meg az asztalnál tevékenykedve véletlenül hozzányúltak az egérhez.
Mondom mi történt valójában: a kis drágáim a gépemen kikeresték a hörcsögös mappámat és átmásolták egy stick-re, aztán még aznap este kiválogatták a képeket és megvágták.
Ez lett a végeredmény, ami a bögrére került:


A csoporttársaim csak picit később adták át az ajándékot, mert egyikük csak később tudott csatlakozni. Ez úgy történt, hogy valamilyen indokkal kihívtak a konyhába. Addig azt a nagy dobozt a szoba közepébe rakták. Aztán visszahívtak a szobába, hogy szülinapos létemre mégis miért kóválygok? Nekem meg nem tűnt fel a baromi nagy doboz, és simán átléptem rajta! Ekkor kitört a nevetés, fogalmam nem volt, miért. Ekkor mondták, hogy átléptem valamit, és forgok, hogy mi? Aztán nagy sokára észrevettem.^^ De itt még nem ért véget a nevetés! Mert drága barátnőm úgy döntött, hogy egy kenyérpirítós dobozba pakolja az ajándékom, és azt teszi a nagy dobozba. Én meg ahogy megpillantottam, tényleg azt hittem, hogy azt kapok, ez is volt az első mondatom, a szobatáraimhoz fordulva: "Csajok, kajálunk!" Aztán meg mindenki nevetett (gondolom az arckifejezésem láttán), én is, mikor megpillantottam, hogy mi lapul benne.^^ Egy táska, négy körömlakk, és egy póló! És eljöve a harmadik pont, mikor elérzékenyültem. ^^ Szóval mesélem ezt a sztorit is:
Hétfőn kitalálták, hogy kell egy csoportkép, amit ki kell tenni a FaceBook csoportunk borítójának. Rögtön össze is gyűltünk Analízis előtt, és készítettünk csoportképet. Aztán meg csodálkoztam, hogy mindenki a fülemet rágja, hogy küldjem már át a képeket. Nem értettem, mire fel ez a nagy sietség. Kedden Timivel vásárolni voltunk, beszerezni a hozzávalókat a csütörtöki bulihoz. Még akkor is szólt a telefonom, a többiek hívtak és kérték Timit. Mint utólag megtudtam, azért unszolták, hogy beszéljen már a lelkemre, illetve az ő gépével készült fotókat is tegye már fel.
Aztán mikor  mondtam, hogy három ruha közül nem tudom, melyikbe menjek bulizni, a lányok felajánlották, hogy kedden vigyem el őket egyetemre és torna órán az öltözően felpróbálom őket, együtt eldöntjük. Végül két geometria között próbáltam fel őket. Csak azt nem tudtam, hogy amíg én az egyik ruhát próbáltam, a lányok a másik kettőről levették a ruhaméretem! :D És igen, egy személyre szabott póló volt az ajándékom! Imádom! :D


Az első kép még a bulin készült, a másik meg másnap, mikor felpróbáltam.


Volt itt minden, sok-sok nevetés, beszélgetés, khöm... becsiccsentés (azért a drágák nem érték el a céljukat és még mindig nem volt meg életem első részegedése.^^ S ha rajtam múlik, még jó sokáig nem is lesz.), dezodoros dobozba éneklés... :)

Aztán készült kép mindenkivel:

És a tortáim, mert idén, életemben először három tortám is volt! Kettő Timinél, egy pedig otthon, mikor most hétvégén haza látogattam.

Sajnos a két felső tortáról nincs több képem, egyszer eszemben volt, hogy kéne készíteni, de végül elmaradt. Az alsóról meg lehet, hogy külön poszt is lesz. ^^

Két héttel szülinapom előtt megvettem a saját ajándékomat is, ecsetkészleteket! Már nagyon rég óta fájt rájuk a fogam, s épp azokban a napokban gondolkodtam azon, hogy bizony-bizony én most már ebay-ről fogom megrendelni. Aztán belefutottam az egyik üzletben! Természetesen nem tudtam ott hagyni.ˇˇ Még jött velem két lakk és egy átlátszó, valamint apró gyöngyöcskék és két csatt is, az egyik leopárd mintás. :D
Aztán szintén aznap még egy szép ruhácskát is vettem, szintén szülinapi ajándék, de arról nem készült fotó. :)



Ezzel az új ecsetkészlettel készült Erzsi neon-szivárványos manikűrjének a fejér csillaga.

Amúgy a szülinapi manikűrömről és a szobatársaimnak készített manikűrjeiről már készült korábban egy bejegyzést, azt itt olvashatjátok.

Mindenkinek köszönöm szépen a jó kívánságokat, e-maileket! Nagyon sokat jelentettek számomra! :)

Bella

2013. május 7., kedd

Week 18 of 52: Neon

Már akkor lementettem az inspirációs mappámba Deniz szivárványos manikűrjét, mikor anno, 2011-ben megpillantottam a blogján. Egyszerűen imádtam, s imádom ma is! Ezzel szobatársam, Erzsi sem volt másképp, mert három héttel ezelőtt ezt választotta ki a mappámól, s én potom két óra alatt el is készítettem neki.
Hát be kell vallanom, legalább annyira bejött ez a változat is, mint a Denizé! :) S Erzsi elmondása szerint, az úton, üzletben, könyvtárban és az egyetemen többen is megszólították, megcsodálták. ^^ Hát kell ennél jobb visszajelzés? :)











Használt lakkok:



Umbrella
általam kevert zöld
Essence Break Through


Nektek hogy tetszik? :)
Bella

2013. május 6., hétfő

Best Blog díj

A napokban díjat kaptam, rögtön háromszor is. :) Réka, Fairyland és Helga tisztelt meg vele. :) Köszi szépen, lányok!




A szabályok a következők:
1. Megemlitjük, hogy kitől kaptuk a dijat.
2. Felsorolunk négy bloggert, akinél 200nál kevesebb a feliratkozott, rendszeres követők/olvasók száma
3. A kiválasztott 4 blogon hagyunk egy-egy kommentet a dijról.

Az első pontot teljesítettem, viszont már elég sokan megkapták a díjat, így én már nem adnám tovább. :) Ha viszont van olyan olvasóm, aki 200 olvasó alatt van, vigye nyugodtan a díjat, hisz minden blogger megérdemli! :)

Lányok, köszi szépen még egyszer! :)

így a végére egy kis személyeset is belecsempészek. Ma reggel jöttem vissza a koliba. Én voltam az első. Egy nagy táska otthoni kajával, hiszen nem tudni, hogy két hét múlva, vagy majd csak egy hónap múlva megyek.e ismét haza. A hűtőszekrényünk természetesen fel volt fagyva, a fagyó ajtaját meg sem lehet mozdítani, így leolvasztottam.... a bukkanó csak az, hogy azóta nem működik...-.- Pedig még csupán két hónapot kellett volna kibírjon! Szóval most nagy fejfájás, hogy milyen sorrendbe együk a kajáinkat, hogy a legkisebb veszteség érjen minket. :S 

Legyen szép estétek!
Bella

2013. május 5., vasárnap

Anyák napja



"Az anyai szeretetnél nincs nagyobb erő a világon."

Isten éltessen sokáig minden Édesanyát!

Bella


2013. május 2., csütörtök

Week 17 of 52: Galaxy

Egészen eddig sikerült kibújnom a valódi galaxy technikával készült manik alól. Most azonban nem volt apelláta, el kellett készíteni. Egészen eddig nekem nagyon bejöttek ezek a manikűrök. S nem azt mondom, hogy magamon nem tetszett, csak nem éreztem, azt, hogy egész nap tudnám bámulni meg jaj-mennyire-oda-vagyok-érte, meg hasonlók. Így a fotók után szépen le is mostam. Tudom, tudom, én gonosz mani-gyilkos. ^^






Használt lakkok:
CR - Teagreen

Legközelebb Verus galaxy manikűrjét fogom elkészíteni, mert egyszerűen odavagyok azért a színkombinációért! *.*

Bella

2013. május 1., szerda

A hónap legnézettebb bejegyzései - Április 2013

Az Április az Április. Kedvenc hónap. Szerintem nem csak azért, mert e hónapja szülöttje vagyok (ami valljuk be, látszik is, amilyen kis bolond vagyok^^) Egyszerűen szerintem egy csodálatos hónap! :)

Nos, nézzük, áprilisban Ti mit szerettetek a legjobban:



2. Ion Luca Caragiale: Háború idején



4. Mihai Eminescu: Első levél



6. Manikűrvadász sorsolás, de azóta az összesítés is megszületett! :)








Látszik, hogy egyre közelebb van már a román érettségi, mert nagyon felkapottak lettek a blogon található fordítások. :)

Bella

2013. április 29., hétfő

Music Monday #10: Simple Plan karkötő

Ezt a szépséget még két és fél évvel ezelőtt készítettem, Soldi Hónap alkotása játékára. zene témában.
Akkoriban az egyik kedvenc számom tőlük volt.  (:


És mutatom a számot is, mely akkor nagy kedvenc volt. Még ma is kedves emlékek jutnak róla eszembe. (:


Szeretitek az együttes? Milyen számokat ismertek, szerettek tőlük? (:

Bella

2013. április 28., vasárnap

Türkiz ékszerszett

tavaly jelentkeztem Schnappy szülinapi játékára, melynek keretein belül Timikének készítettem szülinapi ajándékot. Tudtam, hogy egyik kedvenc színe a türkiz, nekem meg volt ilyen gyurmám, amit bár megvettem, még sosem használtam. Hát már nem is volt kérdés, hogy mit fog kapni! :)

Mivel bentlakásban vagyok, nincs sütőm, de a gyurma ugyebár hőre keményedik, így ugyanazt a megoldást választottam, mint a második adag gyurmámat, vagyis megfőztem! :)
Aztán hagytam egy egész napot még száradni meg állni, s végül, mielőtt lekentem volna átlátszó lakkal, kis bellaságot is csempésztem bele, és feldobtam egy kis körömlakkal! :)

A felső türkiz részre szivacsos technikával vittem fel egy kis AVON Blue Shock majd erre Essence Choose Me! lakkot, illetve az AVON Matte Inky Blue lakkal pöttyöcskéket raktam a fehér "szemekre". Szobatársaimnak nagyon bejött a végeredmény, sőt, nekem is. :)

Aztán feltettem postára, s Timike pont a szülinapján kapta meg! :)







Timike, itt is boldog születésnapot kívánok! :)

Bella
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...